Óvodánkról
'A mi óvodánk csinos kis ház,
A kapuja rácsos.
Nagy udvara bekerítve - pusztával határos.
Cserép fedi a tetejét,
A falain szép képek,
Nem is láttam szebb kis házat, amióta élek! '
Óvodánk Apaj legszebb részén, a Kiskunsági Nemzeti Park kapujában található, amit Bábel Istvánné Sárika óvó néninek köszönhetünk.
Az óvoda történetéről feljegyzések nincsenek. Annyit tudunk, hogy az épülethez a kisebbik csoportszoba és a - most - nevelői szoba, vezetői iroda 1969-ben épült.
Régi csoportnaplókból lehet esetleg megtudni különböző adatokat: óvodások névsorát, az óvó nénik, dadusok nevét.
Számomra 2002 szeptemberétől létezik az - akkor még - napköziotthonos óvoda, amikor itt kezdtem meg vezetői munkámat. Később csoportot is vezettem és vezetek ma is.
A mai belső berendezést a szülők, vállalkozók és munkatársaim segítségével alakítottuk, formáltuk (szőnyegek, függönyök, asztalok, szekrények stb.). Ezen kívül minden évben hallattunk és hallatunk magunkról, a - már hagyománnyá vált - Valentin napi bál megrendezésén kívül is.
Íme:
2004-ben jódli estet rendeztünk, Svájcból láttuk vendégül a Jodlerclub Alpeblueme Herisau kórust Judit Marti (Sándor Judit ) vezetésével.
2004-ben mi rendezhettük meg a Pest megyei óvodások XII. néptánctalálkozóját.
2007-ben a fenntartó fűtéskorszerűsítést végzett.
Megalakult egyesületünk, melynek neve: Az Apaji Pitypang Óvoda Gyermekeiért Egyesület.
Az utcafronton megújult a kerítésünk, lábazati kosarába a gyerekek rakták bele a kavicsot.
Óvodánk felvette a Pitypang Óvoda nevet, ez alkalomból nagyszabású ünnepséget szerveztünk az évzáróval egybe kötve, este pedig Pitypang - bált rendeztünk.
2008-ban a fenntartó pályázati pénzen felújította a gyermek mosdót, a szolgálati lakás óvodához kapcsolásával tornaszobát, és a felnőttek részére szociális helyiségeket alakított ki, kicserélték a nyílászárókat is. A játszóudvaron több millió forint értékben telepítettek játékokat a gyermekeknek. 2008. december 6-án átadó ünnepségen vehettük birtokba megszépült óvodánkat.
Társultunk a dömsödi Nagyközségi Óvodával - tagóvoda lettünk.
2009-ben ismét egy svájci kórust láttunk vendégül, de most a dömsödi református Nagytemplomban adtak az érdeklődőknek egy feledhetetlen koncertet. A kórus pénzt adományozott óvodánknak. Nevük: Chor über dem Bodensee, Vezényelt: Judit Marti (Sándor Judit)
2010-ben ismét néptánctalálkozót szerveztünk, melynek újfent nagy sikere volt. Ez volt már a XVIII.
Gyökeresné Sándor Ildikó
volt tagóvoda vezető
Alapító okirat
Feltöltés alatt...
Helyi nevelési program
Harmóniában a természettel - Az Apaji Pitypang Óvoda Helyi Nevelési Programja
Apaj község Polgármestere és Képviselő – testülete kezdeményezésére társulási szerződés jött létre Apaj község Képviselő – testülete és Dömsöd Nagyközség Önkormányzata között, mely szerint együttműködnek az óvodai nevelés közös fenntartásából adódó feladatok végrehajtása érdekében. További részletek >>>
Házirend
Feltöltés alatt...
|
Tweet |