Március 15-e a legnemzetibb ünnepünk, oly jeles dátum, amit nem szennyezett meg sem politika, sem ellenségeskedés. A szeretet és a büszkeség juthat eszünkbe a forradalom és a sikeres tavaszi hadjárat kapcsán és közös könnyek, szomorúság és bánat tölti el szívünk, amikor a 170 éve elbukott szabadságharcra gondolunk. Ünnepelünk és emlékezünk ezen a napon, együtt, hagyományt teremtve. Hagyományt azzal, hogy felvonulunk zászlókkal és fáklyákkal, majd közösen elénekeljük a himnuszt és megnézzük gyermekeink műsorát. Mert az, hogy a napján ünnepeljük az ünnepet kötelességünk, tiszteletadásunk a hősöknek!
A hideg szél ellenére 32 felvonulóval, majd a kultúrházban 65 nézővel töltöttük el ezt az esti órát.
Idén a műsort az Apaji Pitypang Ovisok adták, akik széles mosollyal mondták versüket és énekelték dalaikat, majd huszáros meneteléssel dalolva vonultak le a színpadról. Köszönet a felkészítő pedagógusoknak és kollégáknak s köszönet a gyerekeknek és a szülőknek, akik nem vették tehernek és nyűgnek, hogy az ünnepre jönniük kell.
A műsor második felében nem rendhagyó egyszemélyes előadást láthattak a nézők, melybe a Nemzeti dal refrénjénél egyszer csak bekapcsolódtak a műsort néző ovisok, majd a felnőtt nézők is. Szívet melengető érzés volt.
A műsor zárósoraiból Vasvári Pál sorait idézem:
"A gyermek egyedül nem képes útnak indulni, vezetőre van szüksége."
foto: nádi