Gyermek RCOR téli kupa versenynap az Apaji iskolában
Már két hónapja készültek az Arany János Általános Iskola Robotika és modellező szakkörére járó diákok Novák Pál szakkörvezető segítségével, hogy február 25-én délután az első Off Road autó modell versenyükön elindulhassanak.
Összesen 21 diák indulhatott el a versenyen. Az autókat egy vállalkozás biztosította a gyermekek számára. Sok mindent meg kellett tanulniuk ahhoz, hogy végül rajthoz állhassanak a versenyzők. Megismerkedtek egy autó felépítésével, fő alkotó elemeikkel, működési elvükkel. Azután gyakorlatot kellett szerezni a távirányító használatához, mert ami egyszerűnek tűnik, kívülről, hogy mikor kell balra vagy jobbra kanyarodni, az a pályán sokkal nehezebb, mert amikor szembe érkezik az autó, hirtelen minden irány megfordul. Nagyon is ott kell lenni fejben, ez nem egyszerű kisautózás. Ezek a gépek 5 kg súllyal akár 80 km/h-ás sebességre is képesek.
A verseny előtt együtt ebédeltek a felnőtt modellezők és a gyerekek, az iskola konyhás csapata Ica néni vezetésével palacsintát sütött, így teli hassal mehettünk a versenyre.
A döntőket kétszer három perces időmérő futam előzte meg, majd három csoportban kezdődhetett az igazi megmérettetés. A pályát is a gyerekeknek kellett felépíteni, amihez az Apaj Nonprofit Kft. dolgozói adtak segítséget. Az RCOR Autó modellező Egyesület Elnöke, Dobóczki László és Pittman János elnökségi tag segítettek az időmérésben, mert itt bizony a századmásodpercek is számítottak. A versenyt Fally György korábbi elnökkel álmodtuk meg még egy évvel ezelőtt és ezen a pénteken izgalmas, három nyolc perces döntőben derült ki, hogy ki veheti át a fő díjat.
A díjakhoz az MODELL & Hobby modellbolt adott támogatást két db RC helikopter modellt vehetett át az első és a második helyezett. Csacsi bácsi közbenjárását ez úton is köszönjük. Senki nem ment haza ajándék nélkül, mert a 3. helyezett és a további 18 versenyző is kapott egy elektromos repülőmodellt ajándékba a Giraffe E.T.K. Kft támogatásával, valamint egy tábla csokoládét is kaptak a gyerekek az izgalmakban elvesztett kalória pótlására.
A díjkiosztóra korábbi magyar bajnokok ajánlották fel kupáikat vitrinjeikből, így mindenki kupával térhetett haza. A gyerekek 4-8-ik osztályos fiúk és lányok.
Az 1. forduló első három helyezettje:
1. Bata Kristóf 8. osztályos tanuló 27 körrel. 12,867 s legjobb köridővel
2. Gulyás József Benji 7. osztályos tanuló 26 körrel 12,579 s legjobb köridővel
3. Nagy Dániel Balázs 8. osztályos tanuló 26 körrel 13,311 s legjobb köridővel
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönet a segítőknek!
Novák Pál
polgármester
|
Tweet |
